Egy otthonból sem hiányozhat: dohányzóasztal a nappaliban
A dohányzóasztal az a bútordarab a lakásban, amely szinte minden nappaliban megtalálható. És bár dohányzóasztalnak hívjuk, mégsem dohányzunk mellette, ellenben tökéletes kiegészítője a berendezésnek. Tárolóhelyként és designelemként is funkcionál, esztétikus megjelenése révén megszínesíti a helyiséget. A dohányzóasztalok megjelenésükben, méretükben is különbözőek lehetnek annak érdekében, hogy minden nappaliba tökéletesen illeszkedjenek.
A kezdetektől napjainkig: a dohányzóasztal története
A dohányzóasztal története az 1750-es évekbeli Angliából indult, ahol a közös beszélgetések, teázások során egy olyan tárolóbútorra volt szükség, amely a teáscsészék elhelyezését tette lehetővé. Ekkor született meg a dohányzóasztal elődje, egy több lábon álló, kisméretű, magas asztalka. Később az ágy mellett is helyeztek el már alacsonyabb, de kisméretű asztalokat ugyancsak a csészék, poharak, illetve könyv tárolására. Az első, már dohányzóasztalnak nevezett bútor csak 1868-ban jelent meg Angliában. Manapság pedig már minden nappaliban megtalálható.
A dohányzóasztal funkciója nem változott az évszázadok során. Ma is többnyire tárolóbútorként használjuk, kevés esetben szolgál kizárólag dekorációs célokra. A nappaliban, a kanapé előtt elhelyezett dohányzóasztal a kellemes beszélgetések, a TV-nézés közben a poharak, a rágcsálnivaló, vagy éppen a távirányítók tárolóhelye.
Dohányzóasztalok az irodában is
A dohányzóasztal nem csak a nappaliban, de az irodákban is egyre elterjedtebb és közkedveltebb. A vendégek, ügyfelek számára kialakított tárgyalósarok központi helyét foglalja el a kanapé vagy fotelek mellett. Az üdítős poharak, kávéscsészék számára tökéletes tárolóhely, de az iratok elhelyezését is megkönnyíti a megbeszélés alatt.
Széles választék minden stílusban
A dohányzóasztal eleinte kizárólag fából készült, manapság már bútorlapból, fémből és üvegből egyaránt gyártanak ebből az alacsony asztalból. Méretét tekintve is nagyon széles a választék, ennek köszönhetően a kisebb és a nagy nappalikba is mindenki talál ízlésének megfelelőt ebből az alacsony asztalkából. Az egészen kicsi, fémvázra helyezett asztallappal rendelkező modelleket egy kis alapterületű nappaliban mutat jól, míg a nagyobb, széles, esetleg polcokkal és fiókokkal is kiegészített dohányzóasztal a méretes nappali központi darabja lesz.