Blog
Minden szülőnek komoly fejfájást okoz, amikor a lakás egyes helyiségeinek berendezését kell megterveznie. A gyerekszoba kialakítása még a többi más helyiségnél is kritikusabb pont, hiszen a cél az, hogy a gyermek jól érezze majd magát a kis birodalmában, úgy, hogy minden holmijának jut hely a helyiségben. Ez valóban nem könnyű feladat, hiszen a gyerekszoba a pihenés, a játék, a tanulás és a tárolás célját is szolgálja. Az otthoni környezet kulcsfontosságú a gyermekek fejlődésében, és a megfelelő bútorok kiválasztása alapvető fontosságú a gyermek személyiségfejlődését és kreativitását illetően egyaránt. Ám néhány praktikus, jól kihasználható bútordarabbal ez könnyedén megvalósítható.
A jó idő beköszöntével egyre inkább vágyunk a szabadba, és ha tehetnénk, akkor szinte az egész napunkat a friss levegőn töltenénk. Nincs is annál kellemesebb, amikor kiülhetünk a kertbe pihenni egy jó könyvvel a kezünkben, de a sütögetés, zenehallgatás, hosszú baráti beszélgetések is tökéletes programnak bizonyulnak. A zöldben, jó időben, madárcsicsergést hallgatva töltött idő feltölti az embert. Nem véletlen, hogy manapság számos kerti bútordarab készül annak érdekében, hogy a szabadban töltött idő kényelmesen teljen.
A lakás helyiségeinek berendezése nagy feladat, ám ha ezen túlvagyunk, következhet a dekoráció megvásárlása. Ez sem könnyű dolog, mert bár megannyi dekortermék áll rendelkezésre a kínálatban, a helyiség csak az igazán jól megválasztott daraboktól lesz olyan, mint amit megálmodtunk. Az enteriőr határozza meg, hogy a nappaliban, a hálószobában, az étkezőben, esetleg a dolgozószobában milyen dekorációt érdemes használni. Elsősorban a színek, illetve az anyagok azok a szempontok, amelyek alapján válogatni tudunk. A dekorációnak passzolnia kell az adott helyiség színvilágához és anyagaihoz, ezek betartása kellő fontosságú.
Az előszoba az első helyiség a lakásban. A bejárati ajtó ide, az előtérbe nyílik, ahonnan a további szobák megközelíthetők, tulajdonképpen összeköti a bejáratot az épület belső helyiségeivel. Az előszoba tehát az a hely, ahol a lakás kezdődik, így az első benyomás is itt éri az embert, már ami a kialakítást illeti. Éppen ezért olyan fontos, hogy az előszobát ízlésesen, illetve funkcionális bútorokkal rendezzünk be. Mert a küllem épp olyan fontos, mint a tárolóhelyek megfelelő mennyisége
Az üvegajtókkal, gyakran üvegpolcokkal is rendelkező vitrin az utóbbi évtizedekben nemcsak a nappali, de az étkező közkedvelt elemévé is vált. Neve a francia vitrine nyomán alakult ki, amely a latin vitrum, vagyis üveg szóból ered. A vitrinek sokoldalú tárolást tesznek lehetővé a lakás helyiségeiben, emellett pedig rendkívül dekoratívak, esztétikus megjelenésük révén központi darabokká válnak. A vitrin korábban dísztárgyak elhelyezésére szolgált, ma pedig sokoldalú funkcionális tárolóbútorok és designelemek a nappaliban és étkezőben egyaránt.
A komód a 21. század talán legnépszerűbb tárolóbútorrá vált, amely sokoldalúságának, esztétikus megjelenésének és praktikus használatának köszönhető. Az első komódokat, fiókos szekrényeket Franciaországban készítették a 17. századi királyi udvarban, neve is a francia commode szóból ered. Eredeti jelentésénél fogva kifejezi ennek a tárolóbútornak a legnagyobb előnyét, mely szerint „könnyen kezelhető” és „kényelmes”. Ebben a cikkben a komód nappaliban való sokoldalú használatáról lesz szó.
A nappali színének, a berendezés stílusának kiválasztása után a helyiség bútorzatának megvásárlása következik. Már ekkor körvonalazódik, hogy a különböző tárolóbútorok milyen tárgyak elhelyezésére szolgálnak majd a helyiségben. A könyveinket könyvespolcokban, vitrinekben és fali polcokon, fali szekrényekben tárolhatjuk rendezetten, a legesztétikusabb módon. A cikk a legkedveltebb fali polcokat és faliszekrényeket mutatja be.
A dohányzóasztal az a bútordarab a lakásban, amely szinte minden nappaliban megtalálható. És bár dohányzóasztalnak hívjuk, mégsem dohányzunk mellette, ellenben tökéletes kiegészítője a berendezésnek. Tárolóhelyként és designelemként is funkcionál, esztétikus megjelenése révén megszínesíti a helyiséget. A dohányzóasztalok megjelenésükben, méretükben is különbözőek lehetnek annak érdekében, hogy minden nappaliba tökéletesen illeszkedjenek.
Az étkező a nappalihoz hasonlóan az otthonunk “lelke”, hiszen a család az étkezések, a jó beszélgetések alkalmával itt tölti a legtöbb időt a lakásban. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ez a helyiség is otthonos hangulatú és kényelmes legyen. Az étkező megfelelő kialakítása, az étkezőbútor, illetve az étkezőasztal kiválasztása nem is olyan könnyű feladat, hiszen a számos igényt kell előtérbe helyezni. A tökéletes étkező kellemes hangulatú, kényelmes az egész család számára, illetve a bútorok praktikusak és esztétikus megjelenésűek. A cikk a tökéletes étkezőasztal kiválasztásához nyújt segítséget.
A nappali a lakás központi helyisége, amely a család számára a szórakozást, a közös időtöltést teszi lehetővé. Ennek köszönhetően a funkcionális és esztétikus berendezés a kényelem és otthonos hangulat megteremtéséhez járul hozzá. Ahogy a kanapé és ülőgarnitúra, valamint a dohányzóasztal, úgy a TV-állvány is a nappali szerves részévé vált, a mozizás, közös esti TV-nézések elengedhetetlen bútordarabja: a TV-készülék tárolását teszi lehetővé. A cikkben tippeket adunk a megfelelő TV-állvány kiválasztásához.
Igazán sokoldalú tárolóbútorunk, a polc, szinte minden lakásban megtalálható. Bár egy funkcionális darab, manapság designelemként is egyre népszerűbb, hiszen egy jól kiválasztott polccal remekül fel lehet dobni a nappali hangulatát. Számos formája ismeretes, előszeretettel használjuk az egyszerű megjelenésű lebegőpolcot, és a könyvespolcot egyaránt. A cikkben összegyűjtöttünk néhány polctípust, amelyek stílusossá varázsolják mindenki nappaliját.
A nappali a lakás központi helyisége, ahol a legtöbb időt töltjük. Itt találkoznak a család tagjai iskola, munka után pihenni, beszélgetni, olvasni vagy TV-t nézni, de a nappaliban fogadjuk a vendégeket, barátokat is. Mivel a nappali a pihenésnek, közös kikapcsolódásnak és szórakozásnak is helyet ad, így fontos, hogy ízlésesen, kényelmes bútorokkal rendezzük be ezt a helyiséget. A cikkben néhány lakberendezési inspirációt, ötletet nyújtunk a nappali kialakításának megkönnyítésére
Legyen szó kicsi vagy nagy méretű fürdőszobáról, a cél, hogy ízléses és egyben kényelmes is legyen. A fürdőszoba burkolatán, csempéjén már nehéz változtatni, ám a különböző ízléses és dizájnos fürdőszobai kiegészítőkkel teljesen új megjelenést alakíthatunk ki. A fürdőszobai kiegészítők kiválasztása során azonban nagyon fontos a praktikum is, hiszen lényeges, hogy ebben a helyiségben minél kényelmesebben érezzük magunkat
Legyen szó a lakás bármely pontjáról, a konyháról, a fürdőszobáról vagy akár a dolgozószobáról, műhelyről, számos háztartási eszköz szükséges a helyiségek tisztán tartásához, egységes, rendezett képéhez. A háztartási eszközök célja, hogy megkönnyítsék, kényelmesebbé tegyék az életünket. A funkcionális eszközök ugyanakkor színt visznek a helyiségbe, a dizájnos eszközök feldobják a hangulatot. Ebben a cikkben az otthoni tároláshoz adunk néhány jó ötletet.
A konyha a lakás központi része, hiszen itt készülnek a finomabbnál finomabb fogások, de a sütés-főzés után a tárolás is ebben a helyiségben történik. Az ízlésünknek megfelelő berendezés kialakításával érhetjük el, hogy a konyhában végzett tevékenységet kellemes környezetben végezzük, ám ez még nem minden. A design mellett a praktikumnak is nagy szerepe van a ház ezen helyiségében, amely a könnyen használható és tartós konyhafelszerelésnek köszönhető. Lássuk, hogy milyen eszközökkel könnyíthetjük meg a munkát a konyhában!
Ahogy megérkezik a jó idő, egyre több időt szeretnénk tölteni a szabadban. Rendelkezzünk akár egy kis terasszal vagy nagyobb kerttel, a hétvégi házhoz tartozó zöld területtel, a kerti bútor által nyújtott kényelem a pihenésre, feltöltődésre ad lehetőséget. A vasárnapi családi étkezések, baráti összejövetelek, grillpartik helyszíne a nyári időszak alatt a kert, kerti bútoraink segítségével pedig kiélvezhetjük a természetben töltött időt. A kertben való pihenéshez válasszunk egy kényelmes kerti bútort!
A hálószoba az otthonunk azon része, ahol kipihenjük mindennapi fáradalmainkat és feltöltődünk annak érdekében, hogy kellemes közérzettel, jó hangulattal induljon a napunk. Mivel életünk harmadát a hálószobában töltjük, nagyon fontos, hogy kialakítása tökéletes legyen számunkra a maximális pihenés érdekében. Ideális esetekben a hálószoba a lakás nyugodt, csendes részén helyezkedik el, és az ágyon, éjjeliszerényen kívül gardróbszekrény és akár komód is tartozik a berendezéshez. Ám ahhoz, hogy a helyiség, ahol pihenünk, maximálisan kényelmes és stílusos, egyéniségünkhöz illő legyen, van néhány fontos szempont, amelyeknek meg kell felelni a hálószoba kialakítása során
Nemcsak a nagy nyári melegben jelenthet kellemes oázist a terasz hűvös árnyéka, de a kellemes időben eltöltött családi ebéd és a baráti összejövetelek fontos helyszíne is. Annak érdekében, hogy ez a tér is kényelmes, otthonos, barátságos hangulatú legyen, ahol öröm időt tölteni, csak néhány bútorra és kis kreativitásra van szükség. Lássuk, hogyan alakíthatjuk ki a teraszt úgy, hogy tavasztól őszig öröm legyen az itt eltöltött idő.